Pelikán József

Születési adatok: 1913. október 1. (Budapest)

Életrajz

1913. október 1-én született Budapesten

1940-ben diplomázott építészmérnökként az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen

1938-tól Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék munkatársa

1949-ben műszaki doktorátust szerzett, és intézeti tanárrá nevezték ki, az ábrázoló geometria és a szerkezettervezés tárgyakat adta elő

1951-ben egyetemi tanár lett

1957-től a szilárdságtan tanszék vezetője

1969. május 16-án hunyt el

Kitüntetések

1934-ben építészettörténeti dolgozatáért Hauszmann Alajos-jutalomban

1935-ben az épületszerkezettan tárgykörében elért eredményeiért Pecz Samu-díjban

1940-ben A Cross-féle nyomatékosztási eljárás c. mechanikai témájú pályaművéért a Horváth Ignác-jutalomban részesült

Publikációk

Ábrázoló mértan építészmérnök-hallgatók számára (Bp., 1950)

Héjszerkezetek és matematikájuk (Bp., é. n.)

Fokozatosan közelítő számítási módszerek néhány alkalmazása tartószerkezetek tervezésénél (Bp., 1953)

Hártyaszerkezetek és szabadszélű hártyaszerkezetek (Bp., 1958; disszertáció)

Hártyaszerkezetek (Bp., 1959)

Tartószerkezetek (Bp., 1959)

Szerkezettervezés (Bp., 1968)

Statika (Bp., 1971)

Szilárdságtan (Bp., 1972).

1938-tól tanított az Egyetemen mint tanársegéd, adjunktus, intézeti tanár, végül mint egyetemi tanár, a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék vezetője. Három évig az Építőipari és Közlekedési Műszaki egyetem tudományos rektorhelyettesi munkakörét töltötte be. Ha a szükség úgy kívánta, előadott ábrázoló geometriát vagy matematikát is, nagy elméleti igényességgel, ugyanakkor közérthetően, szemléletesen. Fő szakterülete azonban a tartószerkezetek tervezése volt. E témakörnek minden tárgyát előadta az építészmérnökök számára. Élve a komplex tanszék adta lehetőségekkel, egységesen felépített, tömör, a témakör minden lényeges kérdését felölelő tananyagot állított össze. Ő kezdeményezte az előregyártott és fesztett szerkezetek, a matematikai statisztika és a matematikai programozás alapfogalmainak az építészmérnöki tantervbe való felvételét. Oktatómunkájában szellemesen kombinálta a szemléltetés és absztrakció, az ismeretek lépésről lépésre való oktatását, és a széles általánosítást. Mágneses falitáblák, egyszerű és szemléletes modellkísérletek, szilárdságtani analógiák szerepeltek módszerei között. Az „oszlop-analógia” és a fokozatos közelítés szerencsés kombinációja olyan eszközt adott az építészmérnökök kezébe, amellyel a gyakorlatban elterjedt fontosabb, viszonylag bonyolult rúdszerkezetek igénybevételeit meghatározhatták. Bevezette az úgynevezett „egység-függvény” fogalmát és jelölését, megkönnyítve az igénybevételek számításához szükséges egyenletrendszerek gépi számításához való előkészítését. Felismerve a számítástechnika rendkívüli jelentőségét, az egyetemi jegyzeteiben ALGOL szubrutinokat közölt. Szerkezettervezés című könyve nemcsak a gyakorlatban elterjedt, bonyolultabb szerkezetek erőjátékát ismerteti, hanem a tartószerkezeti rendszerek logikus csoportosításából kiindulva a még kihasználatlan lehetőségek széles skáláját is a leendő mérnökök elé tárta.

Tudományos tevékenységét is az eredeti ötletek, újító kezdeményezések jellemezték. „A többtámaszú vasbetontartók új elmélete” egyesítette a rugalmas, berepedt állapot számításba vételét a gazdasági optimum keresésével a statikailag határozatlan szerkezetek tervezésénél. A direkt tervezés elvét képviseli az a hajlítás és nyírásmentes –ezért anyagfelhasználás szempontjából gazdaságos- hártyaszerkezet, mely a terhek és támaszok ismeretében fokozatos közelítéssel szemléletes módon közelíthető. Ez a téma szolgált alapul akadémiai disszertációjához, egy kiállítási csarnok és egy vasbeton héjalap megépítése pedig igazolta az ötlet realitást, sátorszerkezetek körében pedig ma is Pelikán-hártyaként ismerik a hasonló elven számított szerkezeteket.

Nagy szaktudásának és őszinte segítőkészségének tulajdonítható, hogy -bár bizonyos mértékben visszahúzódott a szakmai-társadalmi szerepléstől- osztatlan tekintélye volt szakmai körökben. Rendszeresen kérték ki véleményét, tanácsait, különösen felületszerkezetek, magas építmények tervezésével kapcsolatban. Sokat foglalkozott műemlékek helyreállításának szerkezeti problémáival.

A folytonos többtámaszú vasbeton tartók képlékenységtan alapján történő tervezésére olyan számítási módszert javasolt, amelynél az egyensúlyi feltételek kielégítése mellett – a rugalmasságtanban alkalmazott kiegészítő alakváltozási energia minimumának feltétele helyett – nyomatéki ábra abszolút értékben számított területének a minimumát javasolta figyelembe venni. Ezzel a képlékenységtani tervezést egyértelművé tette. Mivel a nyomatékokból számított vasbetétek – amennyiben követik a nyomaték változását – a nyomatékokkal közel arányosak, ezért a javasolt számítási módszer alkalmazása egyben a többtámaszú vasbeton tartók minimális vasbetét mennyiségét eredményező optimális megoldásra vezet. A módszer alkalmazásának elősegítésére számítási módszert is javasolt.

Hosszantartó, súlyos betegség következtében, 56 éves korában, 1969-ben halt meg. Íróasztalának fiókjában két egyetemi jegyzet befejezett kéziratát találták meg.

Irodalom

Kaliszky Sándor: Képlékenységtani kutatások Magyarországon, Építés-Építészettudomány, A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, 35. kötet, 2. szám, 2007. december

Galéria: