Projekttárgy 2025
Az idei félév hívószava a „Szövet” volt. A tervezés keretét csapatonként egy-egy, 3 méter élhosszúságú kockaváz – vagy a kockavázak közötti tér – adta, amelyen belül hajlított fa lamellákból kellett formailag izgalmas és szerkezetileg helyes installációkat létrehozni. A hallgatói csoportok a rendelkezésre álló tér egy-egy nyolcad részét alakították saját koncepciójuk szerint, az egyes beavatkozások pedig végül egymással összefüggő térsorozattá álltak össze. Az installációk együttese így nemcsak önálló alkotásokként, hanem egy működő kiállítási térként és közlekedési rendszerként is értelmezhetővé vált.
A félév munkája az analóg és digitális formakísérletektől a részlettervek kidolgozásáig tartott, miközben a tervezési folyamatot folyamatos újragondolás jellemezte. A megvalósíthatóság kérdése minden esetben visszahatott a geometriai alapfeltevésekre, így a tervezési feltételrendszer állandó mozgásban maradt. Ennek kezelésére a Rhino3D és Grasshopper parametrikus tervezőszoftvereket használtuk: a csapatok ezek segítségével határozták meg a kulcsparamétereket és a térbeli modellt létrehozó algoritmusokat. A parametrikusan vezérelt, adott pillanatban „megfagyasztott” modellekből pontosan meghatározhatók voltak az installációkat alkotó lamellák szabásmintái.
A félév egyik legnagyobb kihívását a lamellák egymáshoz, illetve az épített környezethez – padlóhoz és falakhoz – való csatlakoztatása jelentette. Ezek a csomóponti helyzetek különösen jól megmutatták, mit jelent az, amikor a terv kilép a rajzból, és ténylegesen megépülő, térben tapasztalható elemmé válik.
Csapatok és a végső tablók:
- Borissza Gergely Tamás, Cozmei Anna, Györkös Ágoston
- Drotár Bence, Hornok Brigitta, Szabó Péter Benedek
- Farnyik Zsófia, Mátyus Gréta, Somfalvi Csenge
- Hellenpárt Gábor, Rátosi Balázs, Szabó Konrád Tamás
- Juhász Ágnes, Rigelmann Nikolett, Rubóczki Dorka
- Keszy-Harmath Orsolya, Vágány Gergő, Weidinger Csenge
- Kliszek Viktória Krisztina, Mosolics Réka, Nyári Zaránd
- Kis Luca Kata, Nemes Péter Alex, Toldik Zsófia Réka
Oktatók: Dr. Fehér Eszter, Lassu Péter, Dr. Ther Tamás
Műhely vezető: Czeglédi Lajos
Fotó: Szűcs László
Támogatók: JAF Holz Magyarország Kft., Würth Szereléstechnika Kft.
Résztvevő tanszékek: Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék, Rajzi és Formaismereti Tanszék, Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék